Olyan 11 körül keltem, azt hiszem.
Tudtam, hogy a többiek a konyhában várnak rám egy csoki tortával, mert minden évben ez van, de nem.
A konyha üres volt, ezért utána sorban megnéztem minden szobát, de semmi azok is mind üresek voltak.
Felhívtam sorban mindenkit, de mind kinyomták. Úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok, felöltözködök és indulok Anyuhoz és Apuhoz ebédre, mert így volt megbeszélve. Hamar kész is lettem és már indultam is.
Fél óra alatt oda értem úgyhogy időre ott voltam. Meglepetésemre Dana, Anna, Dave és Márk is ott volt. Nagyon örültem nekik. De amint megérkeztem az étkező/nappalinkba Anyu hozta is a levest ami gyümölcsleves volt. Ez nem volt most valami jó, de mint már tapasztaltam Anyu eléggé rosszul főz. Főzésben Apu sokkal jobb Anyunál, csak Anyu nem fogadja el ezt a tényt. Azt azért titkon remélem, hogy a tortát azt rendelték. Na de miután mindenki megette a levest Anyu hozta is a másodikat ami rántott sajt volt krumplipürével. Ez most jól sikerült ( Anyuhoz képest ), de persze utána kiderült, hogy valójában amúgy Apu csinálta, de Anyu csak azt mondta, hogy ez részlet kérdés.
Majd jött a torta ami gyönyörű volt és finom.

Tudtam, hogy rendelték, mert ők ilyet nem tudnak csinálni.
Majd sorban odaadták az ajándékokat.
Anyutól és Aputól egy új laptopot,
Danától egy magassarkút + táskát,
Davetől egy 5.000 Ft értékű utalványt a kedvenc boltomba,
Márktól egy laptop táskát és egy iphone tokot,
Annától pedig ékszereket és sminkcuccokat kaptam.
Mindenkinek megköszöntem mindent majd mentünk a nappaliba beszélgetni. Amúgy nekem minden ajándék nagyon tetszett, nagyon örültem nekik.
Majd egy kis idő után már mentünk is haza ( vagyis az albérletbe ). De én nem maradtam sokáig otthon, mert mentem is a nagyiékhoz.
Olyan 1 óra volt oda az út, mert messzebb laknak.
Felköszöntöttek, majd adtak ajándék gyanánt 15.000 Ft -ot. Persze előtte még megkínáltak egy kis sütivel.
De utána már mentem is haza. Ugyanolyan hosszú volt az út haza mint oda úgyhogy megint egy csomót kellett utaznom csak most haza. Amúgy kocsival hamarabb oda lehet érni csak ugye most Dave nem tudott volna elvinni ( sajnos ).
Otthon pihentem egy kicsit és elpakoltam a cuccaimat amiket kaptam, majd Annával lementem egy kicsit a parkba beszélgetni.
Amikor felértünk észre vettem, hogy mindenki bulizósabb szerelésben van ezért megkérdeztem mire készülnek. Kiderült, hogy diszkóba megyünk. Csak egy dolog miatt nem akartam menni mégpedig nem akartam egyedül itthon hagyni Annát, de az is kiderült, hogy Dave itthon marad. Ja és amúgy még Dana nővére is itthon lett volna csak megint ment a barátnőihez. Amúgy Anna szeret Dave-el lógni, mert jófej és jól ellehet vele beszélgetni. És tudom, hogy Dave vigyáz Annára úgyhogy mentem is öltözködni.
Így nézett ki a ruha összeállításunk :

Majd mentünk is a disco-ba. Minden olyan volt mint amilyennek kellett lennie kivéve egy dolgot. Körülbelül olyan éjféltájt volt amikor egy részeg csávó közeledett felénk ( egész este Danával voltam ) és mindenféle hülyeséget elkezdett beszélni ja és elkezdett minket ki rángatni a kijárat felé vagy hova. De még időben egy pasas ,,megmentett" minket. Olyan 19 körüli lehetett és persze magasabb volt nálam. Majd elkezdtünk vele beszélgetni. Danának nagyon bejött és úgy éreztem, hogy Petinek ( a megmentő fiú neve ) is bejön Dana.
Amúgy Peti nem csinált nagy dolgot csak hívta a biztonságiakat és kész. Peti bemutatta a haverját akivel jött, ő már szimpibb volt nekem. A neve Brandon és ő is magas mint Peti. Majd én és Brandon elmentünk táncolni és persze akkor már Dana és Peti is jöttek. Végül jó volt és Brandonnal meg is beszéltünk egy találkát holnapra. Majd mentünk haza. Otthon hamar ágyba is bújtam és aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése